Vissza a hírekhez
Zajban hangodat

Zajban hangodat

Napjaink alapélményére reflektáló tematikát választottak a Szélrózsa szervezői az idei evangélikus ifjúsági találkozóra. A mérhetetlenül ránk ömlő információk és elvárások felerősítik az elveszettség és tanácstalanság érzését, így különösen is szükségünk van a világos, kristálytiszta iránymutatásra: arra, hogy a lárma közepette is meghalljuk Isten szavát. A Zajban hangodat mottó mellé alapigeként az etióp kincstárnok kifakadását – „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” (ApCsel 8,31a) – állították, a vizuális háttérhez pedig Jézus megkeresztelésének története adta az inspirációt.

A 15. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozót rendezik idén nyáron, július 8. és 12. között Sopronban, az Erzsébet-​kertben. A találkozó története harminc évvel korábbra, 1996-ra nyúlik vissza, így ez a kettős jubileum is nagy hangsúlyt kap majd. A szervezésért felelős Tízek jelenlévő tagjai – élükön Szidoly Roland lelkésszel, az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának osztályvezető-​helyettesével – a már körvonalazódó programokról is fellebbentették a fátylat február 23-án, hétfőn Budapesten, a Luther Kiadó által működtetett Huszár Gál Könyvesbolt és Insula kávézóban. A hangolódást segítette a közös éneklés is, melyhez a Közel formáció néhány tagja adott zenei támaszt.

A Tízek tagjai ezúttal is aktuális kérdés köré kívánják szervezni a találkozót, ezért még tavaly nyár elején mottópályázatot hirdettek. Az erre beérkezett több mint hetven javaslatban néhány téma markánsan is megjelent, így például az aktuális világhelyzet okán a „ne félj” tematika; ez 2020-ban a Covid-​járvány miatt végül elmaradt fesztivál központi gondolata lett volna. Ugyancsak sokan felvetették azt a problematikát is, hogy zajos, véleményvezérektől hangos világunkban nehéz eldönteni, kinek a hangjára érdemes hallgatni. Végül erre a gondolatkörre rezonáltak a szervezők, amikor az idei találkozó teológiai hátterének kidolgozásán munkálkodtak – vezette fel a téma bejelentését Molnár Lilla, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa, a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium igazgatója. Az igei alkalmak – és több más további program is – arra a hangra akarják majd irányítani a figyelmet, amely Isten szeretetét teszi hozzáférhetővé számunkra.

Az áhítatok alapjául választott bibliai történetekben hallhatunk majd többek között arról, miként szólította meg Isten Illést, illetve Sámuelt, előkerül a tékozló fiú csalódott és Ámósz próféta dorgáló hangja is, valamint az Atya szelíd kijelentése, amit Jézus megkeresztelésekor tett. Végül a záró istentiszteleten arról lesz szó, hogy Fülöp miként tette hangzóvá Krisztust az etióp kincstárnok számára. Ez utóbbi szakaszból választották a találkozó alapigéjét, a mottóban megjelenő szókapcsolat pedig az együttes rajongói számára a Közel zenekar első saját, Ott vagy című dalából lehet ismerős.

Az arculat tervezésekor a már említett témák közül a Jézus megkereszteléséről szóló történetet vették alapul. Mint arra Zászkaliczky Anna Eszter, az országos iroda kommunikációs referense rámutatott: a Szentlelket szimbolizáló galamb körül az először erőteljesen fodrozódó hanghullámok fokozatosan kisimulnak. Pete Dóra a lágy vonalakhoz merész, vagány színeket párosított. A piros – és árnyalatai – mellett szólt a szín liturgikus, a választott jelképhez jól passzoló jellege is.

A Soproni Egyházmegye szeretetteljes invitálását Varga Tamás esperes hangosította fel, a bejelentésnek helyet adó Luther Kiadó kínálatára Antal Bálint igazgató hívta fel a figyelmet.

A találkozó regisztrációs felülete várhatóan a héten elindul – jelentette be végül Szidoly Roland, aki a programokból is ízelítőt adott. A nagyszínpadon esténként a Lóci játszik, az Aurevoir, a Blahalouisiana és a Kolibri lép fel, közvetlenül előttük a Zelzah, a M.Is.K.A., a Közel és a Lift! fog játszani. A három könnyűzenei színpadon összesen húsz keresztény zenekar mutatkozik be, a szombat esti gyertyafényes áhítat közös énekléseinek kísérésére pedig újra összeáll a Keresztmetszet, a formációt utoljára a 2018-as találkozón hallhatta a közönség. A korábbi Szélrózsákhoz képest még nagyobb hangsúly lesz a színházi és a komolyzenei előadásokon. A több mint huszonöt különböző jellegű programsátornál a legkülönfélébb korosztályhoz tartozó résztvevőknek kívánnak értékes időtöltést kínálni.

Forrás: Evangélikus.hu
Szöveg: Vitális Judit
Fotó: Magyari Márton