Vissza a hírekhez
Segíts adományoddal a kapuvári erdőkben élő roma menekült gyerekeknek!

Segíts adományoddal a kapuvári erdőkben élő roma menekült gyerekeknek!

Kapuvár környékén – az erdőben, tanyákon, elhagyatott villanytelepen – jelenleg is számos magyar roma menedékes család él. Pár lépésre az osztrák határtól a gyerekek nem tudnak eljutni iskolába és óvodába; amíg a szülők feketén dolgoznak a határon túl, egy nagymama vigyáz rájuk. Áram, víz vagy gáz, mosógép vagy hűtő, szemétszállítás nincs, ivóvizet a közeli patakból hordanak. A szobákban példás rend, de sok-sok fekhely lábtól-fejtől zsúfolódik össze, saját tér nélkül élnek itt.

Az Evangélikus Diakónia több alkalommal vitt már adományt a kapuvári erdőkben élőknek, valamint igyekeztek bevonni őket a helyi karitatív szervezetek támogató programjaiba. A családoknak többek között szükségük lenne tartós élelmiszerre, pelenkára, higiéniás (női) csomagokra, takarítószerekre, új fehérneműre, fertőtlenítőre, tetűirtóra, valamint a támogató program folytatására.

A 15. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó záró istentiszteletének offertóriumával a kapuvári roma menekült gyerekeket támogathatod. Adományodat az istentisztelet alatt készpénzben vagy a fesztivál területén kihelyezett adományoszlopoknál bankkártyával is eljuttathatod az Evangélikus Diakóniának.

A Magyarországon élő ukrajnai magyar roma menekült gyermekek az orosz–ukrán háború egyik legkiszolgáltatottabb áldozatai. Sokan közülük Kárpátaljáról vagy Ukrajna más régióiból érkeztek családjukkal, miután a háború, a bizonytalanság, a megélhetés elvesztése vagy a folyamatos félelem miatt már nem tudtak biztonságban élni otthonukban. Különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak azok a gyermekek, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek, valamint azok a családok, amelyek nem a hivatalosan háborús övezetnek minősített ukrajnai területekről érkeztek. Számos esetben nem férnek hozzá ugyanazokhoz az állami támogatásokhoz és ellátásokhoz, amelyek más menekülteket megilletnek. Emiatt sok család lakhatási bizonytalansággal, jövedelemhiánnyal és súlyos anyagi nehézségekkel küzd, és elsősorban karitatív szervezetek segítségére támaszkodik.

Megfelelő támogatással ezek a gyermekek sikeresen beilleszkedhetnek, tanulhatnak, szakmát szerezhetnek, és aktív tagjai lehetnek a magyar társadalomnak. Ha azonban tartósan kimaradnak az ellátásokból, az oktatási és szociális szolgáltatásokból, fennáll a veszélye annak, hogy a szegénység, a társadalmi kirekesztettség és az esélyegyenlőtlenség generációkon át újratermelődik.